2018. 02. 10., szombat, 17:21
Terem NBI férfiak
Final Four
Forgács Milán
1151
Hát, véget is ért az idei teremszezon és teljesen egyértelmű, hogy az alapszakaszt követően senki se hitte volna, hogy ezt kell most leírom: az ÉHC I mindössze a bronzérmet szerezte meg, az ÉHC II pedig idén sem jutott be a rájátszásba.
Az Építők I veretlenül, 8 győzelemmel és 2 döntetlennel fordult rá a célegyenest jelentő Final Fourra. Az utolsó fordulóban 5-5-ös döntetlent játszottunk a Soroksár I-el és ezt a meccset már mi engedtük ki a kezeink közül, ami valahol egészen jól hangzik. 4-1-re vezettünk, a Soroksár ilyen mélyen ritkán volt az utóbbi években, de aztán sajnos visszaküzdötték magukat a félidő után 4-4-re. Utána újabb gólt szereztünk, a végén viszont egy buta hiba miatt kornert kaptunk, amit értékesítettek, 5-5 lett a végeredmény.
Na, szóval így érkeztünk meg az elődöntőbe, ahol a közel sem makulátlan (10 meccs/ 4 győzelem/2 döntetlen/4 vereség) Szent Lászlót kellett volna legyőznünk a döntőért. Az alapszakaszban két szorosabb meccsen, de oda-vissza legyőztük ellenfelünket, viszont tavaly ugyanekkor borsot törtek az orrunk alá és 2-1-es győzelmükkel akkor ők jutottak a fináléba. Idén viszont ég és föld volt a teljesítményünk a tavalyiakhoz képest, ennek ellenére háát, őőő, khmmm sikerült megint kikapnunk. 5-4-es vereséggel az elődöntőben véget értek az álmodozások a döntőben való részvételre.
Az első félidőben kaptunk 3 védhető gólt, de Kovács Norbi révén szereztünk is 2-őt, így egygólos hátrányból kezdtük a második félidőt. A második játékrész viszonylag korai szakaszában sikerült is az egyenlítés: Norbi ismét villant. Ezután úgy nézett ki, hogy felébredtünk és haladunk a győzelem felé, ám két szituáció következtében elvesztettük a mérkőzést: 3-3-nál hetest kaptunk, amit a legmagabiztosabb kezű játékosunk, Wesselényi Márton vállalt el. Maradjunk annyiban, hogy nem ment be.
Utána pedig, szintén 3-3-nál, egy szentlászlós akció végén Deli Dani szép védését követően elkezdtünk cselezni a körön, a Szent László labdát szerzett és kegyetlenül megbüntette a kényelmeskedésünket. Ezután vészmegoldásként vészkapussal rohamoztunk, de ahogy szinte az egész meccsen, pontatlanok voltunk, labdát szerzett az ellenfél, lekontrázott minket, 1 perccel a vége előtt eldőlt a meccs. Szinte rögtön utána szereztünk egy kornergólt, de ez is kevésnek bizonyult, ismét megsemmisültünk fejben és elbuktuk az elődöntőt.
Utána új mumusunkkal, a Soroksár II-vel játszottunk az előkelő bronzéremért, ahol hármasával hagytuk ki a lehetőségeinket, a mondást pedig ismerjük: kihagyott helyzetek megbosszulják magukat, a Soroksár talált egy gólt, 1-0-val mentek a szünetre. A második félidő szintén mennyeien kezdődött, ismét gólt kaptunk, 2-0, klassz. Ezután viszont utolsó koncentrációinkat összeszedve megint új erőre kaptunk, rövid időn belül a helyzeteinket végre gólokra váltottuk, 3-2-ről várhattuk a végét. Itt először egyenlítettek a piros mezesek, de erre is volt válaszunk, kínkeserves 4-3-as győzelmünk dobogót és kibúvót ért a totális szégyen ellen.
Az Építők II. az utolsó fordulóban hasonló „bravúrt” ért el, mint a nagytesó, nem tudta megverni azt az Olcote-ot, ahol az összes német, valamint a fő kapus is hiányzott: a nagyon kínos, 3-3-as végeredmény azt jelentette, hogy egy ponttal lecsúsztunk a Final Fourt érő negyedik helyről. És milyen érdekes, hogy 6 forduló után még 5 pont előnyben voltunk a Soroksár II-vel szemben…
Hát marad a „majd jövőre” sablon, de egy következő elemzésben azért megmutatom az érem másik, azaz pozitív oldalát is. Hajrá kék-fehér!
Azok, akik ottmaradtak az eredményhirdetésen és tudnak örülni a bronzéremnek, meg azok, akik nem tudnak örülni egy bronznak...
Fotó: Kiss Katinka (borítókép), Herberth Balázs