A keresés a cikk rovatnevében, címében, szerzőjének nevében, az absztraktjátban és a szövegében történik.

V. forduló
 643
Na, vegyük szépen górcső alá ezt az 5. fordulót... Szombaton egy-egy mérkőzés várt mindkét csapatra, de ezek közül egyik sem lehet feltétlen elégedett, és akkor még diplomatákat megszégyenítve nyilatkozom. Az Építők HC II döntetlent játszott a vészkapussal felálló Szt. László DSE ellen. Szintén döntetlennel zárult a POSTAKOMP Soroksári HC II – Építők HC I. mérkőzés, annak ellenére, hogy az Építők – egy piros lapos kiállítás miatt – szinte a teljes második félidőben emberelőnyben volt.

Építők II-Szent László találkozó nyitotta a fordulót. Nem tudjuk, hogy mennyire szándékosan, de esélyt adott azzal az ellenfél, hogy az egész meccset kapus nélkül, vészkapussal (extra mezőnyjátékos) játszották. Achtung, Achtung már az elején: a Szent Lászlósok nagyon jól fektetik az ütőjüket és az úgymond szabályosan kemény játékban is magas szintet képviselnek. Egy plusz mezőnyjátékossal nagyon megnehezítették a dolgunkat, mert a folyamatos letámadás, presszing finoman szólva nem feküdt nekünk. A fiatalok ma szinte egytől egyig eltűntek, nem tudtak nagyon érvényesülni. Nagyot küzdöttünk, találtunk 3 gólt, és a végén tulajdonképpen mi lehetünk a csalódottabbak, ugyanis vezettünk, de a Szent László egyenlített (sőt, majdnem nyertek is a végén), így született meg a 3-3-as végeredmény. Egyik csapat sem lehet feltétlen elégedett, ugyanis a Szent László a több helyzet ellenére nem tudott nyerni, mi pedig azért, mert vezettünk ezen a meccsen és úgy nézett ki, hogy kapus nélkül akár a 3 pontot is elvihettük volna, ami a Final Four kapujába vitt volna minket…

Na, igen, mi lett volna, ha... Mi lett volna, ha mondjuk az Építők I. megveri a Soroksár II-t és ezzel már előttük lennénk? Nekem lövésem sincs, mert egy kínkeserves döntetlent harcoltunk ki úgy, hogy egy félidőt emberelőnyben játszottunk. De mi is történt? Megint nehezen indult a mérkőzés, bár már a legelső percében gólt szereztünk, az ellenfél rögtön válaszolni is tudott. Azért jobban tudtuk az akaratunkat érvényesíteni, aminek újabb gól lett az eredménye, de a félidő előtt ismét egyenlített a Soroksár. A szünet után az egyik soroksári játékos kissé érdekes módon fejezte ki nemtetszését a bírói ítélettel szemben, a játékvezetőt két kézzel ellökte, aminek eredménye kiállítás lett, ezután közel egy teljes félidőt emberelőnyben játszottunk! És talán itt jött elő igazán a küszködés. Bármilyen furcsa, de teljesen szétesett a csapat attól, hogy papíron gyengébb csapat ellen emberelőnyben játszhatott. Ez baromi érdekes, de egyszerűen az a nyomás , hogy innentől most már kettesével kéne ütni a gólokat, megbénította az egész csapatot. Fejvesztve mentünk előre, de közben elfelejtettünk védekezni, a Soroksár amint megszerezte a labdát, már ütötte előre és ment is az 1v1 a kapussal szemben. És bár ütöttünk két gólt, a Soroksár mindkétszer válaszolt, így végül egészen sokkoló 4-4-es eredménnyel hagyhatták el a csapatok a pályát. Helyzetek tömkelege maradt ki, nem tudtunk megfelelően összpontosítani a kapu előtt, pedig 15-14-13 gólos játékosaink vannak, de nem, egyszerűen teljes szétesés. Na persze, ha jövő héten sikerül legyőzni a Soroksár I-et, még mindig lehet csoportelsőség, és inkább itt ne jöjjön ki a lépés, mint a final fourban, de ezen a meccsen azért nagyon el kell gondolkoznunk…

Na és tényleg nem dühből, de ez egy fontos pont: játékvezetés. A kiállítás egy nagyon ritka dolog a magyar gyeplabdában, a bírók legtöbbször elnézőek a játékosokkal szemben, ha veszekedés, durva fault alakulna ki. Ma ez nem így történt. A játékvezető karakán volt, és jogosan kiállította a soroksári játékost. De ezután úgy tűnt, mintha kompenzálni kezdett volna. A játékvezető talán érezte belül, hogy kemény döntést hozott, így aztán elkezdett inkább a pirosaknak fújni, a 0,0001mm-es magas labdát is befújta ellenünk, az ellenfélre viszont ilyen szabályok nem vonatkoztak. Sokszor a külső tényezők hatnak rájuk, befolyásolják őket, bár van néhány függetlenebb játékvezető, akik pont lesz**ják, hogy mit gondolnak a játékosok, nézők, edzők. Amit ők látnak és befújnak, az úgy van.

Egy szónak is száz a vége, nagyon izgalmas utolsó forduló jön, megéri kilátogatni, az Építők I a csoportelsőségért játszik a Soroksár I-el, a Építők II az Olcottal játszik a final fourba kerülésért, gyertek szurkolni minél többen!

© 2004 - 2024 Építők Hockey Club

Akkreditálás.hu
Rendszerünkkel teljes megoldást kínálunk az Ön által szervezett rendezvény résztvevőinek akkreditálására, regisztrációjára, és a szükséges akkreditációs kártyák (passok) elkészítésre, igény esetén online media regisztrációval.
HockeyAssistant3
Portálunk 2003 óta - elsőként - használja a HockeyAssistant-ot versenyeink eredményeinek nyilvántartására. A HockeyAssistant egy Windowsos szoftver, mely azért készült, hogy segítse a tornaigazgatók, csapatvezető, edzők, nemzetközi és a nemzeti szövetségek és végül, de nem utolsó sorban a klubok munkáját.